2010 tavaszán másodszorra hirdették meg a negyven év alatti zeneszerzők versenyét, a Budapest Music Center és a Művészetek Palotája szervezésében. Az Új Magyar Zenei Fórum zeneszerzőverseny (UMZF 2011) döntőjébe hét zeneszerző nyolc darabját választotta a zsűri. Olyan pályaműveket vártak, melyek Liszt születésének 200. évfordulója előtt tisztelegnek valamilyen módon, a zeneszerző egy műve, vagy a zeneszerző személyisége jelenik meg a kompozícióban. A verseny két zenekari kategóriát foglalt magában. A zeneszerzőverseny első részében a kamaraegyüttesre ír művek szóltak, majd a második részben a nagyzenekarra írt művek.
A nagyzenekari kategória első helyezettje Horváth Balázs – Fausték az elvarázsolt kastélyban című darabja lett. A négytételes mű Liszt – Faust szimfóniájának három főszereplőjét mutatja be, természetesen egészen más megközelítésben, mint Liszt Ferenc. A Prológus – online üzenet – a szerző üdvözlete a közönségnek, modern (és furcsa) formában, a vetítővászonról. Ezt a videót tekinthetik meg csatolva az oldalon először csak "nyers" formában, majd a Fausték az elvarázsolt kastélyban című mű Prológusával aláfestve, ahogyan a MÜPA-ban is elhangzott.
A "Prológus" nélküli változat
A "Prológus" is hallható, ahogy a MÜPA-ban hangzott
02: Dobogókő, ahol a Föld szíve dobog - Dobogókő, where the heart of the Earth beat
(teljes film - full movie)
Not only the beautiful nature, but the legend, the esoteric opinion lure increasingly more visitors onto Dobogókő (Hungary) where the heart of the Earth beats. His significance rivals the world-famous energy centres'
01: Dobogőkő, ahol a Föld szíve dobog
(trailer)
Nemcsak a gyönyörű természet, de a legenda, az ezoterikus vélekedés is egyre több látogatót csalogat Dobogókőre, ahol a Föld szíve dobog. A Pilisben található Dobogókő, mint oly sok más megnevezés, nevében archaikus tudást őriz, melynek mondásban rögzült, elhomályosult változata máig él a Kárpát-medence népeinél: Közép-Európát az itt élő népek kontinensünk szíveként emlegetik. Jelentősége a világhírű energiaközpontokéval vetekszik. Shaolin falu is épült a közelben, ami a Két bükkfa-nyeregtől nem messze, a Bund-forrás mellett található. Megszólal a filmben Cséffalvay Péter, aki a Magyar Shaolin Kung-Fu Egyesület elnöke. Ezt a vizsgafilmet Sebők Péter, a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola végzett televízióműsor-gyártó szakos hallgatója készítette 2008 márciusában és áprilisában!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése